Belépés
Rendszerek/hálózatok

Cégének fontos, hogy megfelelő számítógépes rendszerrel, hálózattal rendelkezzen, melyeknek magas a rendelkezésre állása, minden igényét kielégítse és megfelelően működjön?

Kollégáink magasan kvalifikáltak, akik több, mint tíz éve nagyvállalati környezetben dolgoznak, jártasak városi hálózat kiépítésében üzemeltetésében, a fentieknek megfelelő, sőt annál komolyabb igényeket is kielégítő rendszert terveznek, kiviteleznek és üzemelnek, felügyelnek, ezáltal több ezer ember munkáját teszik zökkenőmentessé, nap mint nap.

Ha cégüknek magasak az elvárásai és fontos, hogy minden az Önök igényei szerint működjön vegye fel cégünkkel a kapcsolatot, Önökkel közösen megdefiniáljuk a legmegfelelőbb megoldást szaktanácsadásunk keretein belül, majd kivitelezzük a megálmodott rendszert!

Rendszergazda szolgáltatások, távfelügyelet, akár átalánydíjas szerződéssel.

Web, e-mail, sms szerver üzemeltetés az Ön hatékonyságáért!

Érje el leveleit, céges adatait biztonságosan az összes telephelyről és bárhonnan a nagyvilágból!

Ne bízza barátaira, ismerőseire a számítógépes rendszerét, mert abból ha nem is mindig, de jellemzően csak baj van!

Az ingyen, szívességből végzett munka, előbb - utóbb megbosszulja önmagát.
Kis és középvállalkozásoknak nyújtunk informatikai szolgáltatás. Talán ön is tette már fel a kérdés a titkárnőjének, kitől kell az e-mail címet kérni, ki a hardveres, hogy megjavítsa a gépünket, a weboldalunkat ki kezeli? A nyomtatót a faxot ki szervizeli, ha kifogyott a patron, a toner, ki az aki még aznap kicseréli. És még sorolhatnánk!
Régen ez általános volt, de ma már az egyszerűbb megoldást érdemes választani. Hiszen senki nem engedheti meg, hogy napokig, ne nézzen levelet, ne fogadjon faxot, vagy esetleg ne tudjon árajánlatot adni.


Cégünk komplett szolgáltatásként havi díj fejében kezeli, cége egész rendszerét, így nem fordulhat elő, hogy elvesznek a saját rendszerükben.

Az általunk kezelt cégek nyugalomban, és biztonságban használják rendszerüket, mert tudják ha baj van, mi megyünk és megoldjuk az esetlegesen felmerülő problémákat. Igény esetén segítünk a nagyobb szolgáltatókkal való kapcsolattartásban. Vagy céges szolgáltatásai monitorozásában.


Ne feledje, minden információ, adat érték! Előzze meg az adatvesztést! Gondolkodjon előre és kösse meg cége általánydíjas szerződését még ma!

Kérjen személy szabott ajánlatot e-mail Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez. -ben vagy jelezze igényét a webes felületünkön keresztül!


Hatékony kapcsolattartás! Optimális költségek! Növekvő bevételek!

Csökkentse, optimalizálja céges költségeit, partnereivel legyen optimális a kapcsolattartás.

Kedvező vezetékes és mobil tarifák közül választhat. Kollégái  - természetesen a megfelelő biztonság mellett - elérheti a teljes céges funkcionalitást, így munkájuk mobillá válik.

Értesítse gyorsan e-malben, automata telefonhívással vagy éppen sms-ben partnereit az új akciókról, információkról. Mérje le a célba jutás eredményességét! Vegye mindezt igénybe szolgáltatásként és számolja el; Vegye igénybe szolgáltatásainkat!


Számítógép rendszerrel/hálózattal kapcsolatos tanácsadás:

egyedi árkalkuláció alapján


Számítógép rendszer/hálózat tervezése:

egyedi árkalkuláció alapján


Számítógép rendszer/hálózat kivitelezése:

egyedi árkalkuláció alapján


Számítógép rendszer/hálózat felügyelete/karbantartása:

egyedi árkalkuláció alapján


Szerver telepítés, karbantartása:

Windows (2000 vagy 2003), Linux (Debian vagy FreeBSD);


Windows 98, XP telepítése:

Windows 98, XP telepítése, amely tartalmazza az operációs rendszer telepítését, aktuális frissítések telepítését, a megrendelő által biztosított vagy ingyenes vírusirtó szoftver telepítését, a megrendelő által biztosított vagy ingyenes anti-spyware szoftver telepítését, a megrendelő által  biztosított Microsoft Office telepítését vagy OpenOffice Telepítését, és az Adobe Acrobat Reader ingyenes szoftver telepítését, hálózat  konfigurálását.

Egyéb igények: egyedi árkalkuláció alapján


Operációs rendszer és Vírusirtó Frissítések telepítése:

felügyelet, megkezdett óránkén


Számítógépek mindennapos használata során felmerülő problémák elhárítása:

felügyelet, megkezdett óránként

Egyéb igények: egyedi árkalkuláció alapján


Számítógép és szerver tanácsadás:


Aktív és passzív hálózati eszközök karbantartása:

felügyelet, megkezdett óránként

vagy egyedi megegyezés alapján, álltalány díjjal!

Egyéb igények: egyedi árkalkuláció alapján


Vírusirtó szoftver telepítése:

Általunk biztosított ingyenes vagy megvásárolt vírusirtó szoftver vagy a megrendelő által megvásárolt vírusirtó szoftver telepítése, konfigurálása.

Egyéb igények: egyedi árkalkuláció


Vírusirtás:

Egyéb igények: egyedi árkalkuláció alapján


Anti-Spyware szoftver telepítése:

Általunk biztosított ingyenes vagy megvásárolt anti-spyware szoftver vagy a megrendelő által megvásárolt anti-spyware szoftver telepítése, konfigurálása.

Egyéb igények: egyedi árkalkuláció


Spyware irtás:

Egyéb igények: egyedi árkalkuláció alapján


Hardver problémák felderítése, elhárítása:

Egyéb igények: egyedi árkalkuláció alapján


Árakért kérjük vegye fel a kapcsolatot velünk!

Neu-Man Informatikai Szolgáltató Kereskedelmi és Tanácsadó Kft.
Telefon: +36-30-8248840
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.
Web: http://www.neu-man.hu